Vall-e tin-tát a toll?

Bő kézzel mulatunk,
míg szaladnak csikómód az évek,
nem számít, ha szavunk
magtalan ér véget.
Jut még bőven,
nem látszik a szűke,
enyésszen torzó tűzbe
vagy szűzen szántott földre.
Lassacskán nehezül kezünkben a toll,
s lesz súlya a leírt soroknak,
nem csak a karcolt
gondolat: a kimondottnak.
Így mélyül a tükörlenyomat,
mit egymásban hagyunk,
s mire leáldoz nyarunk,
féltett kincsünk lesz az ősz,
még arany fénybe fakul a délután,
de a hajnal halovány dérből
hizlal gyöngyöket a pókhálók fonatán.
Tintánk utolsó cseppjei
jóvátehetetlenül görögnek,
nem szabad hibázni,
csönddé halkul az ünnep.

Kötetnyi könyv helyett
egyetlen papírlap,
esetlen betűkkel,
amin csak te vagy!

Zalaegerszeg, 2021. február 14.